Tisztelendő Úr!
Tisztelt Nagytiszteletű Úr!
Kedves Polgármester Asszony!
Tisztelt Képviselő-testület!
Kedves Makói Polgártársaink!
Kedves Ünnepeltek!
Megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel köszöntöm mindazokat, akik itt a terembe azért jöttek össze, hogy Szent István király emléke előtt fejet hajtsanak és azokat is, akik a makói televíziót nézve követik a mai nap eseményeit, és maguk is emlékeznek az Államalapító nagy királyra.
Azt mondhatjuk ma, hogy az élet – vagy bátran mondhatom: a történelem – időnként rákényszerít mindannyiunkat arra, hogy egy-egy ünnep eredeti üzenetére figyeljünk. Ezekben a sok sebből vérző 2020-as esztendőkben, különösen a koronavírus-járvány árnyékában, egészen biztosan, hogy így van. Az idei augusztus 20-án nem érhetjük be csupán azzal, hogy kiosztjuk a megérdemelt és bizton jó kezekbe került elismeréseket országos és városi kitüntetéseket. Nem érhetjük be annyival, hogy fölidézzük a Szent István napi népszokásainkat és hagyományainkat. És nem érhetjük be azzal sem, hogy fejet hajtunk az államalapító nagy király emléke előtt.
Az élet idén arra ösztönöz minket, hogy magán az államalapításon, annak jelentőségén, az önálló államiság fontosságán is elgondolkodjunk. A magyaroknak több mint egy évezrede saját állama van itt, Európa közepén. Miért van ennek épp akkora jelentősége ezer esztendővel az Államalapítás után? Mint tudják annak idején XIV. Lajos saját magára értve azt mondta mindig, az állam én vagyok. Mi, 21. századi magyarok már azt mondhatjuk: az állam mi vagyunk.
Az állam ugyanis nem más, mint a mi közös akaratunkból és munkánkból, a mi hozzájárulásunkból fönntartott intézmény. Egy intézmény, amely belőlünk van és értünk van. Egy intézmény, amelynek az a küldetése, hogy megvédjen bennünket, hogy minden alkalommal megvédjen bennünket mindenféle fenyegetésektől; köztük a járványoktól is. És hogy megteremtse természetesen számunkra az élethez, a boldoguláshoz szükséges kereteket és föltételeket.
A globalizáció korában, a nyitott gazdaságok és multinacionális vállalatok korában egyre többen akadtak és akadnak, akik azt mondják: az önálló államiságnak, az erős önálló magyar államnak már nincs jelentősége. Szuverenitásunkat, a saját lábon állásunkat föl lehet, és sőt föl is kellene adni. Be kell olvadni az Európai Egyesült Államokba, és más, nemzetek fölötti szerveződésekbe.
Az elmúlt hónapok azokban mindannyiunknak kíméletlenül megmutatták, hogy akik hasonlóan gondolkodnak, mind tévednek. A világjárvány következményeivel birkózva mindenki számára bebizonyosodott, hogy az állami önállóságnak, a saját közösségért való cselekvésnek, ha tetszik: a nemzeti öngondoskodásnak ma, 2020-ban megint nagyobb szerepe van, mint bárki bármikor hitte volna. A Szent Istváni állam túlélt ezer évet. Túlélte a megszállásokat, túlélte a diktatúrákat, túlélte a rendszerváltozás utáni felemás évtizedeket. 2010 óta pedig már nemcsak túlél, de újra megpróbál erősödni is: Magyarország ugyanis a konfliktusoktól sem visszarettenve szerzi vissza, védi meg a nemzeti szuverenitását.
Azt a jogát és képességét, hogy a magyarok sorsáról mi magyarok közösen dönthessünk. Ennek a politikának az elmúlt évtizedben már számos gyakorlati előnye származott. Gondoljanak az államadósság új, hazai finanszírozására. Gondoljanak a nemzeti tulajdon meghatározó arányára a bankszektorban, és ettől nem függetlenül a devizahitel-bomba hatástalanítására. Gondoljanak a rezsiköltségek megzabolázásra, a nemzeti kontroll érvényesítésére a nagy multinacionális energiaszolgáltatókkal szemben. Gondoljanak a migránsokra vonatkozó kötelező elosztási kvótával kapcsolatos magyar nyakasságra. Gondoljanak akár az otthoni pálinkafőzéssel kapcsolatos harcunkra, vagy legutóbb az uniós költségvetése alakításakor vívott háborúban szerzett győzelmünkre. Vagy gondoljanak csak az elmúlt hat hónapban a világjárvánnyal szembeni küzdelem magyar eredményeire!
Arra, hogy az első hullám idején gátat tudtunk szabni a vírus behurcolásának és ezzel magyar életek ezreit voltunk képesek megmenteni. Hogy szempillantás alatt fölszámoltuk a külföldtől való függésünket a védelem frontvonalában: a kézfertőtlenítők, a maszkok és lélegeztető-gépek biztosításával.
A járványról sajnos nem lehet még múlt időben beszélnünk. De bizonyos tanulságokat már most le lehet vonni. Például azt, hogy rávilágított a függetlenségünk még mindig hiányzó részeire, arra milyen sérülékeny ennek az országnak, ennek a közösségnek a függetlensége. Kiderült: a határok teljes lezárása esetén, akkor tehát, amikor az áruszállító járművek sem közlekedhetnének, ez az egykori agrárország, Magyarország csupán 3-4 napig tudná elegendő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel ellátni a saját polgárait!
Micsoda ordító ellentmondás Kedves Makóiak! 20 millió embert láthatnánk el egész évben élelemmel, de önmagunkat is csak 3-4 napig tudnánk, ha egyik pillanatról a másikra leállna az élelmiszerimport. Miért? Azért, mert hiába van itt Európa egyik legjobb termőföldje. Hiába van itt a tudás és a hagyomány: az adottságainknak csak egy töredékét használjuk ki. Ezért végül szlovák tejet iszunk, lengyel sajtot eszünk és német húst veszünk.
Bizony, hölgyeim és uraim, Magyarország lehetne Közép-Európa egyik éléstára, a magyar éléskamrák ma, 2020-ban mégis a külföldtől függenek. Attól, hogy nyitva vannak-e a határok. Ezt a függést föl kell számolni! A nemzeti szuverenitásnak ezt a részét is helyre kell állítani. A világjárvány ezt még azoknak a honfitársainknak is az értésére adta, akik a patrióta politikát korábban csak „magyarkodásnak” nevezték. Vagy vaskalapos gondolkodásnak. Most azonban kiderült, hogy a nemzeti önellátást szem előtt tartó politika nem lejárt szavatosságú, hanem modern. És hogy az agrárium nem csupán a múltunk, hanem épp ellenkezőleg: a jövőnk lehetne.
Azért beszélek erről itt és most, mert Makó az Alföld, és így a magyar agrárium egyik fontos városa. A környéken élők személyes egzisztenciája, a dél-alföldi emberek gyerekeinek és unokáinak döntése: elvándorlása vagy szülőföldön maradása attól függ, hogy e tanulságok hatására Magyarország végrehajt-e egy radikális és gyors élelmiszeripari – tágabban pedig agrár – fordulatot a közeljövőben.
Hogy Szent Istváni fogalommal éljek: az állam újraalapítására van szükség. Hogy a fiatalabbak is értsék: újratervezésre. Ehhez az újratervezéshez pedig bátor, elkötelezett, a szakmájukhoz értő, becsületes emberek kellenek. Minden oldalon, sőt oldalaktól függetlenül. A munka és a becsület ugyanis fontosabb a világnézetnél. Mert nincs jobboldali és nincs balliberális jövő. Csak magyar jövő.
Hadd mondjak önöknek egy csúnya-szép kifejezést. Meritokrácia, így hangzik. Csúnya, mert idegen, de szép, mert jót és fontosat jelent. Olyan berendezkedést, olyan kultúrát, ahol az erények és az érdemek számítanak. A munka, a teljesítmény, az eredmény. Minden más csak körítés. Minden más csak politikai kommunikáció, vagy politikai propaganda.
Makó sok szempontból kilóg a sorból. Csöndben, botrányok nélkül él és fejlődik. Mert itt a városvezetők az elmúlt évtizedekben – ahogy másutt, de hasonló összefüggésben már fogalmaztam – előbb voltak makóiak, mint emeszpések vagy fideszesek. Mert a politikai vetésforgó változásai itt sosem az elődök munkájának a megtagadását, hanem a folytatását és gyarapítását hozták. Persze, ehhez az is kellet, hogy legyen munka, legyen teljesítmény, amit folytatni lehet… Itt volt!
Volt még a „szűrt levegőjű” ötvenes években is, amikor a nemzeti gondolat megőrzéséhez még halált megvető bátorság kellett. Ezért hajtunk fejet Gáspárovics János életútja, szolgálata előtt. Volt teljesítmény a helyi egészségügyben és tudományos munkában. Ezért vagyunk büszkék arra, amit Tiszlavicz László doktor úr végzett ezen a téren. Volt teljesítmény a közoktatásban, a fiatalság nevelésében. Ezért köszönjük meg egy egész város nevében Rója István tanár úr munkáját. És volt teljesítmény a közéletben, a városvezetésben is. Ezért érdemli meg Buzás Péter polgármester úr az elismerést. És ezért illeti elismerés a közgyűlést is, amely – sok más, megosztott település vezetésétől eltérően – azt tudta mondani: értékeljük, amit tettél, köszönjük, folytatjuk.
Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Huszonöt évvel ezelőtt, 20 évesen léptem át a hódmezővásárhelyi városháza kapuját. Az elmúlt 25 évben sok csatában győztem és sok vereséget szenvedtem. Van azonban egy tapasztalat, amit mindenképpen ide szánok, a mai napra: 25 év alatt megtanultam, hogy tagadásból nem lehet várost építeni. Csak értékteremtésből lehet várost építeni. Az a város, amely tagadásra épül, vesztes város lesz. Az a város, amely értékeket teremt, győztes város lesz. És hogy hányan képesek ma értéket teremteni Magyarországon? Itt vagyunk csak igazán bajban. Ezért nem tehetünk különbséget baloldali, vagy jobboldali értékteremtők között, és ezért kell ennek a közösségnek megbecsülnie minden értékteremtőt, pártállástól és politikai hovatartozástól függetlenül.
Túl szegények vagyunk értékteremtőkben ugyanis ahhoz, hogy megengedjük magunknak azt a luxust, hogy különbséget tegyünk világnézet, vagy politikai hovatartozás alapján. A legfontosabb makói közéleti ember, aki nem a tagadásra építi a politikáját, hanem az értékteremtésre. Ma négy olyan férfiembert ismerünk el, akik mindannyian értéket teremtettek, akiket az élet azzal áldott meg, hogy nem tagadásra építenek, hanem teremtésre, alkotásra, értékmentésre, vagy értékteremtésre.
Meggyőződésem, hogy a fejlődés csak ilyen kultúrából és ilyen városvezetésből lehetséges. Amit kérünk e négy embertől, az nem kevés. Nemcsak elismerést adunk, hanem annak a tanúságnak a levonására is bíztatjuk őket, amely lassan már rám is jellemző kell legyen. Az ember életét három részre lehet osztani. Az első harmad a tanulás ideje, a második harmad a teremtés ideje, és a harmadik harmad a visszaadás ideje. Amikor mindent le kell tennie az embernek, hiszen a koporsón nincs zseb. Vissza kell adni a családnak, vissza kell adni a közösségnek, vissza kell adni a szeretteinknek, mindazoknak, akiktől kaptunk. Azt kérjük tehát a díszpolgártól és a három kitüntetettől, hogy a tanulás, a teremtés ideje után adjanak vissza ennek a közösségnek a hátralévő életük során legalább annyit, mint amennyit eddig tettek.
Az előttünk álló nehéz hónapokban, a járvány második hullámának kezelésében és különösen a járvány utáni újjátervezésben ilyen meritokratikus, azaz teljesítménytiszteletű közéletre és településvezetésre van szükség. Nemcsak Makón, hanem minden magyar városban. Mindenütt, annak érdekében, hogy Magyarország a mostani bajból ne meggyengülve, hanem megerősödve kerüljön ki. Éppúgy, mint 1000 esztendeje, amikor Európában ugyancsak új időszámítás kezdődött.
Isten éltesse a makóiakat! Isten éltesse a kitüntetetteket!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!