Törvényjavaslat, melynek vitájában Lázár János felszólalt
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem a türelmükkel és az idejükkel nem visszaélni, bár úgy gondolom, hogy rendkívüli fontosságú ügy az, amelynek a megtárgyalásába ma az Országgyűlés belekezd, és reményeim szerint az általános vita lefolytatása után fogja támogatni az Országgyűlés a részletes vitára bocsátását ezeknek a törvényjavaslatoknak.
A múlt kedden, 2010. október 26-án T/1445. szám alatt benyújtottam a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló önálló képviselői indítványomat, T/1446. szám alatt az Alkotmánybíróság jogállásáról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló önálló képviselői indítványomat, valamint a következő napirendi pontba tartozó, az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását jelentő önálló képviselői indítványt.
Ha megengedik, azzal kezdeném, hogy az elmúlt egy hétben ez a három kísérlet egy probléma megoldására széles körű társadalmi érdeklődést és vitát váltott ki.
Szeretném, úgy gondolom, nemcsak a magam, hanem képviselőtársaim, az ügyet támogató képviselőtársaim nevében megköszönni azokat a jó szándékú, akár jobbról, akár balról jövő kritikákat, véleményeket, észrevételeket, tanácsokat, bírálatokat, amelyek megfogalmazódtak az alkotmánymódosítási szándékot és az Alkotmánybíróság jogállásának új típusú meghatározását illetően. Szeretném megköszönni ezeket az észrevételeket. Amennyiben a törvényjavaslat részletes vitájára is lehetőség nyílik, akkor ezeket az észrevételeket igyekszem majd akceptálni, és minél több képviselőtársamat, pártállástól függetlenül, megnyerni ennek az ügynek, mert úgy gondolom, hogy ez az ügy mindannyiunk közös ügye azért, mert 2010 tavaszán minden választópolgár, aki részt vett a szavazáson, leadta a szavazatát, és ideküldött bennünket, függetlenül attól, hogy melyik pártra adta a voksát, egy olyan országra szavazott, amelyben változást szeretett volna.
Ha megengedik, röviden a tényekről csak annyit szeretnék mondani, hogy a szocialisták kormánya az elmúlt nyolc esztendőben olyan szabályokat vezetett be az állami cégek, állami intézmények működésében, amelyek rosszul működő gazdasági társaságok esetén is, az ország gazdasági helyzetében, a lakosság ilyen szociális viszonyai között is megengedte és lehetővé tette, hogy horribilis, tíz- és százmilliós nagyságrendű végkielégítések kerüljenek kifizetésre. Ezzel szembesült a lakosság a BKV-ügy kapcsán 2009-ben és 2010 elején, amikor is több politikai erő konkrétan megfogalmazta azt a szándékát ígéret formájában, hogy ezeket a kifizetett pénzeket visszaszedi, hiszen az emberek igazságérzetét nagymértékben sértették ezek a kifizetések és ezek a döntések.
Ha csak a Fideszt vesszük, 3 millióan szavaztak erre a konkrét programpontra, amelynek megvalósításába mi belefogtunk. Az első gazdasági akcióterv keretében az egyik leginkább támogatott, társadalmilag leginkább támogatott és elfogadott pontja volt az első gazdasági akciótervnek az a 98 százalékos különadó-konstrukció, amely sajnos a múlt kedden az Alkotmánybíróság kontrollján elbukott, mint első megoldási kísérlet nem vezetett eredményre. Azonban azt gondolom, hogy a változás és a változtatás felelőssége, az elmúlt 20 év mint régi korszak és az új korszak közötti különbség pontosan abban van, ezért, azt gondolom, minden parlamenti képviselőnek súlyos a felelőssége, hogy megpróbáljuk visszaadni az embereknek azt a hitet, hogy az a fajta hozzáállás, amit az elmúlt 20 esztendőben, a régi korszakban sok alkalommal a törvényhozás képviselt, hogy széttette a karját: ezt mondta az Alkotmánybíróság, és sokan röhögve hazavitték a pénzt, legyen szó privatizációról, legyen szó morális vagy anyagi kárpótlásról, vagy legyen szó a végkielégítésekről, ez nem tartható állapot.
Akik elmentek szavazni, azok azt mondták, hogy nem ilyen országot akarnak. Olyan országot akarnak, ahol a döntéseknek van következménye, olyan országot akarnak, ahol nem azt mondja mindig a hatalom, a törvényhozás, a politika és a kormány, hogy hogyan nem lehet megoldani egy problémát, hanem megpróbálja megoldani ezt a problémát, természetesen jogállami keretek között. Fölhívnám a figyelmüket arra, minden kritikával ellentétben, minden fenyegető típusú kritikával ellentétben, hogy az új korszak, amit mi megpróbáltunk a választások után megnyitni, jogállami keretek között próbálta ezt a kérdést rendezni, hiszen az Alkotmánybíróság azt elfogadta, hogy az adóéven belüli visszafizetés, illetve a 98 százalékos különadó nem minősül visszaható hatálynak. Tehát mindent elkövetünk annak érdekében, hogy törvényes, alkotmányos és jogállami keretek között próbáljuk ezt a kérdést rendezni, ami nem könnyű, nem vitathatóan nem könnyű.
Most a jogi helyzet az, hogy október 31-éig mintegy 1 milliárd forintot kellett volna a 98 százalékos különadóként befizetni az államkasszába, ebből most egy fillér sem jön be, ami, azt gondolom, nem kevés pénz a mai gazdasági és szociális viszonyok között, ha megnézzük, hogy hány ember él kiszolgáltatva, rossz szociális helyzetben és minimálbérből, azt gondolom, egyáltalán nem elhanyagolható tétel a maga összegszerűségében sem. Szimbolikáját illetően, üzenetét illetően pedig, azt gondolom, ennek a kérdésnek minél gyorsabban pontot kell a végére tenni. Éppen az Alkotmánybíróság döntése miatt vagyunk lépéskényszerben. Ha az Alkotmánybíróság azt elfogadja, hogy adóéven belül ezek a kifizetések 98 százalékos különadóval voltak sújthatóak, akkor még ebben az esztendőben ezt a kérdést sürgősséggel és minél hamarabb rendezni kell; részben a társadalmi igazságérzet, igazság okán, részben, hogy világossá tegyük, hogy mi az, ami a régitől elválaszt bennünket, hogy ezeket az ügyeket nem hagyjuk rá, nem fogadjuk el azt, hogy nincs más megoldás, hogy megpróbálunk megoldásokat találni, részben pedig azért, mert lassan-lassan az év végére érünk, és ez a jövő esztendőben már aktualitását fogja veszíteni. Tehát lépéskényszerben vagyunk.
Ha végignézzük azt, hogy milyen kifizetések történtek, több száz millió forintról van szó a választások előtt, és több száz millió forintról van szó a választások után, a MÁV-nál, a BKV-nál, a Nemzeti Vagyonkezelőnél, a Magyar Fejlesztési Banknál tucatszám kaptak emberek 30 millió forintnál több végkielégítést, annyi pénzt, amennyit más ember, aki egy gyárban dolgozik, hosszú évek vagy évtizedek alatt sem keres meg, ők pedig ezt a pénzt elvitték, és most mosolyognak a bajszuk alatt, mert ezt a pénzt az Alkotmánybíróság döntése alapján október 31-éig nem kellett az APEH-nak befizetniük. Egy zárójeles megjegyzést nyitnék, bízva abban, hogy egy konstruktív, értelmes és higgadt vita lesz. De azért azt mégis megkérdezném, hogy azok a szocialista miniszterek és államtitkárok, akik visszafizetésre vagy befizetésre lettek kötelezve, nem tudom, befizették-e az APEH-nak, mert közérdekű felajánlást tehetnek mint volt miniszterek, és ezeket a pénzeket befizethetik.
Tehát ha önöknek fontos ez az ügy, mint ahogy Lamperth képviselőtársam módosító indítványt nyújtott be, ha önöknek kommunikációs szempontokon túl valódi tartalommal is fontos ez a kérdés, és komolyan veszik, hogy ezeket a végkielégítéseket vissza kell szerezni, akkor remélem, hogy a szocialista miniszterek és államtitkárok már rég a kasszához fáradtak, és az összes pénzt befizették, amit fölvettek a kormányváltás idejében. Remélem, hogy ez nyilvánosságra kerül néhány napon belül. Közérdekű, közcélú fölajánlás tekintetében bárki élhet az állam felé ilyen lehetőséggel, megkeresheti az APEH-ot, az Államkincstárat, és be lehet a pénzt fizetni; be kell vinni vagy át kell utalni, és megvan annak a helye adott esetben. Tehát sajnos a politika csúcsain lévőket, kormánytagokat és minisztereket is érint ez az ügy, ami alkalmas a közbizalom lerombolására.
A mi elképzelésünk nagyon jól körülhatárolható, hogy ki az, akire vonatkozott. Vonatkozott az állami vezetőkre, a nagyvezetőkre, a nagykutyákra, akik az állami cégeknél, önkormányzati cégeknél horribilis pénzeket kerestek, tudom, hallottuk ma napirend előtt, hogy az elmúlt nyolc esztendőben nem volt példa nélküli más kormányok munkájának befejezése után sem az ilyen típusú kifizetés. Fölhívnám a figyelmüket, hogy a Fidesz kétszer elveszítette a választásokat, 2002-ben és 2006-ban, volt miből tanulnunk és okulnunk. És most egy olyan javaslattal élünk önök felé, ami megakadályozza azt, hogy bármikor ilyen összegű kifizetések megtörténhessenek. Tehát igenis azt gondolom, hogy erre a problémára vagy erre a kiegészítésre, amit önök ma több alkalommal megtettek, hogy a Fidesz kormányzása után milyen kifizetések voltak, ez a pontos válasz, hogy igenis a választói akaratot, az igazságosságot figyelembe vettük, és ahogy elnyertük újra a választópolgárok bizalmát, ennek a kérdésnek a rendezésére lépéseket tettünk önökkel szemben.
Egészen biztos, hogy egy jól körülhatárolható társadalmi csoportot a jogalkotó szándéka akár júniusban, akár most nem érintett, illetve nem érint. Ez pedig azoknak a világa, akik több évtizedes szolgálati viszonnyal rendelkeznek közalkalmazottként, pedagógusként, és akiket most nagyon sokan hirtelen próbálnak csatasorba, a politika csatasorába és az indulatkeltés csatasorába állítani, annak ellenére, hogy teljesen világos, hogy ez a kezdeményezés nem rájuk vonatkozik alapvetően. Nagyon egyszerű, hogy miért. Az én városomban 700 pedagógus van, akik közül 7 esne a törvény hatálya alá. De miután eszünk ágában sincs a munkaviszonyukat megszüntetni, így számukra és szempontjukból értelmezhetetlen ez a törvény. Ha ezeket a közalkalmazottakat nem küldi el a munkaadójuk, akkor nincs miről beszélni.
Ennek jegyében szeretném megjegyezni, hogy holnap fogok találkozni a szakszervezetekkel, akik eddig a hangjukat hallatták, megoldási javaslatot kérve, illetve véleményt kérve tőlük, és azt remélem, hogy a parlamenti képviselőtársaim által benyújtott módosító indítványok, gondolatok vagy fölvetések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ez a kérdés tisztázható legyen. Kikívánkozik belőlem, és természetesen itt magamra vállalom azt a kritikát, amit az elmúlt egy hétben már megkaptam stílus, illetve arrogancia és diktatórikus hajlamok vagy az antidemokratikus gondolkodásmód tekintetében, hogy amikor egy munkáltató arra kényszerül, hogy elbocsásson embereket, akkor alkalmassági szempontokat is figyelembe vesz. Azt gondolom, ha egy munkáltató megszünteti a közalkalmazotti jogviszonyt, akkor korántsem biztos az, hogy a 2 millió forint fölötti végkielégítés értelmezhető, mert pontosan elég talán egy olyan szociális viszonyban lévő falu vagy város vonatkozásában, ahol emberek minimálbérből élnek, vagy úgy szűnt meg a munkahelyük, hogy senki nem állt munkáltatóként helyt.
Tehát ezért azt gondolom, a 2 millió forint sem kevés pénz. Akiket elküldenek a munkahelyükről, netán alkalmassági szempontok miatt is, azok esetében megfontolásra javaslom a munkáltató mérlegelési lehetőségét, másrészről pedig nyilván nem az önhibájukon kívül munkahelyüket elvesztő, kiváló szakmai tevékenységet végző közalkalmazottakat kell ezzel büntetni. Ebben tehát, azt gondolom, nyitottnak kell lennünk, és konstruktív hozzáállást kell tanúsítanunk, hiszen a jogalkotói szándék nem rájuk vonatkozott alapvetően.
Azt szeretném az önök figyelmébe ajánlani, hogy sokszor fölmerül, önök is megkérdezik, hogy mivel különb a mi kormányzásunk, vagy mivel másabb a mi kormányzásunk, vagy miben vannak különbségek az önök vagy sokak nyolcéves tevékenységéhez képest. Azt gondolom, a régi korszakot az új korszaktól pontosan az ilyen és ehhez hasonló ügyek fogják elválasztani. Ezt a kérdést nagyon sokan föl fogják majd nekünk tenni, hogy mi mivel vagyunk különbek, bármelyikünk is, aki a patkónak ezen az oldalán ül, hogyha ilyen kérdések megoldását nem tudjuk megtenni.
Ez alkalmassági kérdés, hitelességi kérdés, bizalmi kérdés is. Én azt gondolom, hogy amikor azt mondta a Fidesz hat hónappal ezelőtt, hogy itt az idő, akkor valóban egy új korszak alapjait próbálja letenni, ahol az igazságosság, az emberek szempontjai, az emberekért és nem az emberekkel szembeni kormányzás igenis nagyon fontos szempont, olyan szempont, amit nem lehet zárójelbe tenni, és az emberek, valljuk be őszintén, erre adták a szavazatukat. Félreértés ne essék, ez nem az alkotmányosság, nem az alkotmányos alapelvek, nem az elmúlt húsz év alkotmányos értékeinek zárójelbe tétele, csak annak a megerősítése és az önök figyelmébe ajánlása, hogy azért végső soron mégis a választói akarat a legfontosabb.
A választói akaratot nem gondolom, hogy bármi más fölülírhatná. Én azt gondolom, hogy ennek a javaslatnak az elfogadása nem gyöngíteni fogja a jogállamot, hanem egy normálisan működő országban a választói akaratnak a beteljesítése, a választói akarathoz való ragaszkodás a demokráciát erősíti. Ez nem egy jogállamot gyengítő lépés, hanem egy demokráciát erősítő lépés, hogy ha húsz év után vannak olyan politikai erők, vannak olyan parlamenti képviselők, akár pártállástól függetlenül, akik azt mondják, hogy igenis, a választóknak tett ígéret, a választóknak tett gesztus, a választóknak tett javaslat a kérdések rendezésére, az a legfontosabb dolog az ő képviselői életében.
Itt szeretném azt megjegyezni, véletlenül sem személyes megjegyzésnek szánva, hogy az elmúlt héten, talán sokan indulatból, talán sokan a kelleténél több érzelmet a kérdésbe vive, ezt az egész oldalt en bloc, Fideszt, kormányt és mindannyiunkat azonnal azzal vádolt meg, hogy mi antidemokratikusan gondolkodunk, itt a Fidesz-diktatúra, valahol a fideszes képviselők esténként összejönnek, és a sötétben összefognak arra, hogy hogyan tudják megszüntetni az országban a demokráciát, miközben mi semmi máshoz nem ragaszkodunk, csak a választói akarat betartásához és a választói akarat betartatásához. (Moraj az MSZP soraiban.)
Szocialista képviselőtársaimnak azt szeretném mondani, hogy nem kellene ennyire ragaszkodnunk a választóknak tett ígéretek betartásához (Kovács Tibor: Milyen ígéretet tettetek a választáskor?), hogyha a Gyurcsány-korszak…
Képviselőtársam! Én nagy tisztelettel meg fogom hallgatni a vitában ma is és holnap. Azt szeretném öntől kérni, tegye lehetővé, hogy megpróbáljam meggyőzni önt, és jó demokrataként ne zárkózzon el eleve attól, hogy én kísérletet tegyek arra, hogy meggyőzzem önt. És hadd hívjam föl a figyelmét arra, amit talán Mesterházy képviselőtársam is több megszólalásával már belátott, és nem volt olyan miniszterelnök-jelölt és nem volt olyan kormányzati többségre pályázó politikai erő, amelyik ne látta volna be, hogy a Gyurcsány-korszak egyik legfontosabb rezsije az, hogy az emberek állam és polgára között örökre elveszítették a bizalmat, és ez azért történt, mert önök nem azt tették ebben az országban, amit ígértek, illetve amit ígértek, abból semmit sem valósítottak meg. Nekünk nem kellene ilyen mértékben ragaszkodnunk ehhez a szimbolikus kérdéshez, amely a bizalomról szól, az igazságosságról szól és a választáson tett ígéretek betartásáról, hogyha önök nem hagytak volna maguk mögött ilyen bizalmi deficitet ebben az országban.
Ennek az országnak a jövője azon múlik, hogy az emberek bíznak-e abban, hogy mi fog történni, bíznak-e az új korszakban, különbséget tudnak-e tenni a között, hogy új korszak kezdődött, és a régi véget ért. Nekem az a meggyőződésem, ismerve Mesterházy képviselőtársam fölszólalásait itt, és ismerve az elmúlt hónapokban, amikor miniszterelnök-jelölt volt, hogy ő is változást ígért. Mindannyian, akik ebben a parlamentben ma ülünk, annak köszönhetjük a mandátumunkat – pártállástól függetlenül -, hogy az emberek a változásra szavaztak.
Magyarul, a Fidesz nem tesz mást, mint aminek a tudatában az emberek óriási támogatással, és ezt mindig hangsúlyozni kell – bár ma megkaptuk a kritikát, hogy ez nem számít, ezen lehet nevetni, lehet gúnyolódni, mint hogyha rajtunk nevetnének vagy rajtunk gúnyolódnának, azon a 3 millió emberen nevetnek és azon a 3 millió emberen gúnyolódnak, akik ránk adták a szavazatukat, ami mégiscsak tiszteletben tartandó dolog -, szóval ez a 3 millió ember erre szavazott, és ezt várja tőlünk.
Szeretném fölhívni arra is a figyelmüket, hogy mi két dolgot ígértünk a választások után, egyrészről, hogy lesz egy új alkotmány; ami addig van, minden alkotmánymódosítás értelemszerűn ideiglenes megoldás. Hogyha a tényvázlatban egyetértünk, hogy október 31-éig nem fog bejönni ez az adó, ezek az emberek, akik fölvették a pénzt, most nézik a közvetítést, vagy hallgatják a rádiót, és jót vihognak magukban, ott van a bankszámlán a pénz. Nem föltétlenül a miniszter urakra vagy volt államtitkár urakra gondolok, róluk azt feltételezem, hogy a következő napokban be fogják az államkasszába fizetni, úgy, minthogyha le kéne adózni; kár, hogy Szekeres képviselőtársam nem akarja ezt, de én neki külön javaslom, mert azt gondolom, nagy gesztus lenne a magyar társadalom felé, 98 százalékot visszaadni az adófizetőknek, az mégis nagyon fontos lenne a volt miniszter uraktól. De hát, ezek az emberek mégis otthon ülnek, és úgy vannak ezzel, hogy bármit megtehetnek.
Én úgy gondolom, hogy ideiglenes megoldás kell, gyors megoldás kell, ami nem szépítészeti megoldás, valljuk be őszintén, ez nem a legelegánsabb megoldás, ugyanakkor hatékony kell legyen mindaddig, amíg az új alkotmány megszületik. Mi nem toldozni-foltozni akarjuk ezt a régi alkotmányt, hanem egy új korszakhoz szóló új alkotmányt szeretnénk. A másik pedig, hogy elköteleztük magunkat amellett, hogy ezeket a pénzeket visszaszedjük, ennek a törvényes lehetőségét megteremtjük.
Húsz év után mindenki a változásra szavazott, ahogy azt a figyelmükbe ajánlottam, és most is azt gondolom, hogy az állam tehetetlensége, az állam puhánysága, az, hogy az állammal mindent meg lehetett tenni az elmúlt húsz évben, és ezzel szembesültek a választók, ez vezetett ahhoz a bizalmi válsághoz, ami miatt ez az ország szociális, társadalmi és gazdasági csőd felé rohant, és nehezen állítható meg, illetve nehezen lehet ezeket a folyamatokat bizalom nélkül megváltoztatni. Azt gondolom, hogy ez az ügy nem szól többről, mint a választói akarat teljesítéséről, és meggyőződésem, hogy ezzel nem a jogállam fog gyengülni, sőt még egyszer szeretném fölhívni a figyelmüket, ami a legfontosabb számunkra, hogy a választói akarat betartása mindenképpen erősíti, és nem gyöngíteni fogja a demokráciát.
Hogy milyen a szabályozás ma Magyarországon? Én föltennék egy kérdést a múlt keddi alkotmánybírósági döntés után, és annak függvényében, hogy ezek a pénzek kifizetésre kerültek. Ha jól értem azt, hogy a választópolgárok a változásra szavaztak, ha jól értettem ma a bizottsági meghallgatások alkalmával azt, hogy kivétel nélkül minden képviselőtársam pártállástól függetlenül azt mondta, hogy ezek a végkielégítések visszakövetelendőek, akkor föl kell tennünk azt a kérdést, hogy van-e megfelelő jogrendszerünk ehhez.
Ha jól értem a múlt heti alkotmánybírósági döntést, akkor a magyar alkotmány jelen pillanatban lehetővé teszi ilyen típusú végkielégítések kifizetését. De hogyha az emberek nem akarják ezeket a végkielégítéseket, az alkotmány meg erre lehetőséget biztosít, az alkotmány alapján ezt nem lehet megakadályozni, ezt a pénzt az alkotmány alapján nem lehet visszaszedni, akkor azt gondolom, egyetlenegy megoldás marad: a társadalmi igazságosság, az emberek szándéka és az alkotmányos viszonyok közös nevezőre hozása. Úgy gondolom, azt hiszem, hogy húsz év után talán nem eretnek gondolat annak fölvetése, hogy igenis a társadalmi igazságosság ér annyit, hogy legalább kérdés szintjén erről beszéljünk. Ma a magyar alkotmány lehetővé teszi azt, hogy emberek, csődbe vitt vállalatok igazgatóiként több száz millió forintos végkielégítéssel eltávozzanak, és az Alkotmánybíróság is ezt lehetővé tette a múlt keddi döntésével.
Nézzünk szembe a valós tényekkel és a valós helyzettel! Október 31-éig nem jött be a pénz, holott ennek a pénznek be kellett volna jönnie, és a 98 százalékos különadót be kellett volna szedni. Most pedig a pénz nincs a számlán, következésképpen a magyar jogrendszer, élén az alkotmánnyal ezt lehetővé teszi, megengedi, és az Alkotmánybíróság egy ilyen szellemű döntést hozott, annak ellenére, hogy elítélte egyébként, illetve a jó erkölcsbe ütközőnek gondolja az Alkotmánybíróság döntése és indokolása is ezt a fajta lépéssorozatot, amely a végkielégítések kifizetését illeti. Szeretném tehát fölhívni arra a figyelmüket, hogy a választási ígéret betartásáról, nem többről és nem kevesebbről van szó.
Én azt szeretném kérni önöktől az általános vitában és a részletes vitában is, amit ma már a költségvetési bizottság ülésén szocialista képviselőtársaimtól kértem, hogy lehetőség szerint ez egy konstruktív megoldásra törekvő, normális hangvételű vita legyen. Nem gondolom, hogy az új korszakban az egy helyes magatartás lenne, hogy az ellenzéki pártok egy-egy kérdés fölvetése kapcsán azonnal azzal nyitnak, hogy a Fidesz antidemokratikus diktatúrára törekszik, vagy netán fasiszta; mindjárt egy lépéssel kettőt is meg lehet lépni. Nem gondolom, hogy ez volna a jó irány. Ha lehet más a politika, amiben elbizonytalanodtam az elmúlt egy hét tapasztalatai alapján, ha lehet más a politika, akkor a teremben ülő demokratáktól mégiscsak azt kérném, hogy a kételkedés luxusát engedjék meg maguknak, és engedjék meg azt a lehetőséget, hogy föltehessenek parlamenti képviselők kérdéseket, akik arra tették az esküjüket, hogy a választási ígéreteiket teljesítik.
Ha mi elfogadjuk azt, és tiszteletben tartjuk, hogy az önök meggyőződése demokratikus, nem antidemokratikus, nem az önök pénzéről van szó más pártok vezetőivel szemben, akkor annyit kérek önöktől minden fideszes képviselőtársam nevében, hogy önök pedig higgyék el, hogy mi a választási ígéreteinket szeretnénk teljesíteni, azért, hogy erősebb legyen a demokrácia, ne pedig gyöngüljön tovább, mint ahogy az elmúlt húsz évben a bizalomvesztés miatt igenis gyöngült Magyarországon a demokrácia. Tiszteljenek meg bennünket azzal ebben a vitában, hogy az álláspontunkat elfogadják vitaalapnak, készek erről vitatkozni, és egymás demokratikus meggyőződését nem vonjuk kétségbe.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)